Október elején furcsa e-mailt kaptam egy kedves barátomtól, vacsorázni hívott, méghozzá a saját lakásába, azonban nem a „szokásos banda” volt meghívva, hanem vadidegenek, ehhez pedig jelszó, titkos helyszín és egyéb kellékek jártak. Hát persze, hogy lakásétterembe hívtak.

Az adott estén partneremmel sikerült utolsóként érkeznünk, így a szoba már tele volt vadidegenekkel, gyorsan egy pohár bort adtak kezünkbe, majd leültettek a szépen megterített asztalhoz. Az asztalnál megtörtént a bemutatás, kicsit kilógtam a sorból mivel semmi közöm nincs a reklámszakmához, de ettől függetlenül nagyszerű társaság verődött össze. Furcsa volt csupa ismeretlennel egy olyan kvázi „intim” eseményen, mint egy kiemelkedő szintű vacsora részt venni, de nagyon jól sikerült.

Eddig kétszer jártam már az „étteremben” amivel ha jól tudom, én lettem az első törzsvendég. Az ételek mindkét alkalommal simán elmenetek volna egy jó étterem konyháján is (Kedves mosónők, ha olvastok, a tésztás kecskesajtos fogás receptjét szeretném elkérni) azonban a hangulat, a kedvesség, az új ismeretségek élménye egyedivé, leírhatatlanná teszi az eseményt.

Mivel a mosónők nem kívánnak a nagyközösség előtt megjelenni, kilétük maradjon titokban, annyit azonban elmondhatok, hogy rajtam keresztül akár meg is lehet találni őket.

Az 5 fogás és három pohár bor ára 7500 Ft, ami a kiemelkedő alapanyag színvonalat, valamint a járulékos költségeket tekintve igencsak baráti ár. Arról lehet vitatkozni, hogy valakinek ér-e ennyit egy vacsora, magam részéről csak annyit tudok mondani, hogy megerősítem a törzsvendégi státuszom, decemberben is ott töltök egy estét. 

Magyarországon a hús egyenlő sertés, megírtam már ezt a tény Péter Anna is, jómagam pedig már csak azért sem vitatkozhatom a ténnyel mert szerfelett kedvelem a sertéshúst. Egy időben azt hittem elég jól készítem, aztán a Csalogányban ettem olyan sertés szüzet, hogy elállt a szavam, a sousvide és a kombi pároló mellett nehéz labdába rúgni házilag. A Lorien féle tésztában sütés is kitűnő eredményt hoz, de valami mást akartam ezúttal kipróbálni, hátha sikerül előrébb jutnom a tökéletes elkészítés rögös útján. Jelentem a kísérlet jól sikerült, de azért van még mit finomítani.

Hozzávalók:

• Egy sertés szűz egyben,
• őrölt kömény, őrölt római kömény,
• só, bors.

Nagyon egyszerű a recept. A sima köményt, összekeverem a rómaival 2:1 arányban a sima javára, teszek hozzá kb. ugyanennyi borsot (tkp. 4 kiskanál kömény, 2 kiskanál római kömény, 4 kiskanál bors), és ezzel a keverékkel bedörzsölöm a húst jó alaposan, majd a hűtőben felejtem egy éjszakára, de legalább két órára. Sütés előtt jó fél órával kiveszem a hűst a hűtőből, hogy szobahőmérsékletű legyen, közvetlenül sütés előtt sózom.

A legvastagabb falú serpenyőmben 3 kanál olíva olajat hevítek, majd amikor már forró a húsdarab minden oldalát 4-4 percig sütöm (a két végét is), miközben a hús sül, előkészítem a párolót. Feltöltöm vízzel és bekapcsolom, hogy elkezdjen gőzt termelni. Amint leteltek a négy percek, a pároló tálcájára helyezem a húst, majd 10 percig a gőzben hagyom.

Eredmény: nagyon jó állagú, omlós, puha sertés szűz, de nem az igazi, nem pont olyan, mint amit a Csalogányban ettem, de közelít. Belül rózsaszín, kívül ízletes, fűszeres hús. A következő kíséreltnél lehet, hogy csak 2 percet sütőm és csak 5 percet párolom.

Javasolt köret: vörös babos, paradicsomos barnarizs.
 

Töredelmesen be kell, valljam: nem vagyok hal rajongó, ennek nagyon egyszerű oka van: édesanyám rosszul van a hal szagától, így gyermekkoromban, otthon gyakorlatilag nem ettem halat. Kivételt képez ez alól a különféle menzákon kapott tonhalak, de hát sem az ételek, sem a konyhák nem voltak a gasztronómia magasiskolái a ’80-as években. Így aztán gasztronómiai szocializálódásomból a hal gyakorlatilag kimarad.

Mindazonáltal többen állítják, hogy a hal finom, így nyitott ember lévén elhiszem nekik. Eddig csak étteremben vagy barátoknál ettem halat, azonban újabb szintre léptem: halat kívántam. Óriási szerencsémre bevásárlás közben szembejött egy nagyon szép szelet norvég lazacfilé, nem haboztam, megvettem. Itt jöttek a gondok: hogy készítsem el? Némi tanakodás és googlezás után az egyszerűség mellett döntöttem: ha már van párolom, párolok.

Hozzávalók:

• 1 db lazac filé,
• 1 közepes sárgarépa,
• 1 fél póréhagyma fele,
• 10 dkg zöldbab,
• 10 dkg zöldborsó,
• 1 jalapeno paprika,
• 1 kaliforniai paprika,
• 1 csokor petrezselyem,
• Olíva olaj,
• Szója szósz,
• Só, bors.

A pároló kosaraiba helyeztem a felkockázott párolni való zöldségeket, sóztam, borsoztam, megszórtam a felaprított petrezselyemmel. A párolót 10 percre állítottam, ugyanis a répát picit tovább tart megpárolni. Miközben a zöldség párolódót, kivettem a hűtőből a halat, lemostam, megtöröltem, megsóztam (csak óvatosan a szója szósz is sós), megborsoztam és befedtem hajszálvékonyra karikázott jalapeno paprikával (magyar kosszarvú is jó hozzá). 10 perc elteltével a párolót megállítottam és a zöldségek felé helyezhető tálcára raktam a lazac steaket. A tálca aljára 1 kanál olíva olajat öntöttem, a halra pedig 2 kanál szója szószt, majd újabb 10 percre állítottam a párolót.

Tökéletes az álaga, az íze, a jalapeno nem vad paprika, 10 percnyi párolás még finomított is rajta, a szója szósz jól harmonizál a zöldségek ízéhez. Nem mondom, hogy ez a legizgalmasabb recept a blogomon, de finom, nagyon finom és a dietetikusom is megdicsér. 
 

Miután Max barátom kvázi parancsba adta a VKF aktuális, általa rendezett fordulóján való részvételt, kénytelen vagyok a szolid unszolásnak engedni, és valóban elindulni. Már csak azért is, mert egy kitűnő konyhai eszköz áll a rendelkezésemre, a Tefal pároló, mely rögtön terveim középpontja lett a feladatot olvasva.

A recept kicsit macerás, de megéri, pároló sajnos kell hozzá, de nem kell, hogy elektromos legyen, a bambuszpároló ugyanúgy megteszi. Chili és Vaniliánál akadtam rá arra a receptre mely segített a tészta részében, mert a tölteléket már előre megfőztem fejben, de a tésztákhoz konkrétan hülye vagyok.

Hozzávalók (két személyre) a töltelékhez:

• 1 csirkemell filé,
• 1 db közepes sárgarépa,
• 2 db közepes fehérrépa,
• ~ 10-15 dkg zöldborsó (fagyasztott teljesen jó),
• 1 nagy fej vörös vagy lilahagyma,
• 3 ek. Olíva olaj,
• 6 gerezd fokhagyma,
• 1 kis darab friss (!) torma,
• nagy adag petrezselyem zöldje,
• só, bors, friss zöld majoránna, vagy morzsolt ha nincs,
• őrölt kömény, őrölt római kömény.

A tésztához:

• 15 dkg liszt,
• 1 ek. olaj,
• 1 tk. cukor,
• 1-1,5 dl langyos víz.

Tulajdonképpen ebben a receptben pont az a jó, mint a gombócban: a végtelenségig variálható. Én abból főztem, ami itthon volt, és hála a szüleimnek (na meg a kertnek), tele a fagyasztó gyk. bio zöldségekkel, hússal, ha valaki mással töltené a gombócot, tegye szabadon, nem fog csalódni.

A töltelék elkészítését leírni hosszabb, mint megcsinálni, annyira egyszerű. Először is a csirkemellet fűszerezzük be, dörzsöljük be borssal, a kétféle köménnyel, egy kis morzsolt majoránnát is tegyünk a hús mindkét oldalára. A kedvenc vastag aljú serpenyőnkben hevítsük fel a 3 ek. olíva olajat, majd szép kényelmesen süssük meg a húst, ne felejtsük el sütés közben sózni. Amikor az első alkalommal megfordítjuk, 3 gerezdnyi felaprított fokhagymát dobjunk mellé. Miközben a hús süldögél (nem kell nagy lángon sütni, csak ráérősen), hámozzuk és aprítsuk fel a zöldségeket, mindent a lehető legapróbbra metéljünk. Ha ügyesek vagyunk,  a hús pont megsül, addigra mire végzünk a tisztítással, szeleteléssel. A húst vegyük ki a serpenyőből és rakjuk félre.

A serpenyő alján maradt zsiradékban kezdjük el megdinsztelni a nagyon apróra vágott hagymát, majd amikor el kezd üvegesedni, rakjuk rá az összes többi zöldséget. Sózzuk, borsozzuk, a morzsolt majoránnát se sajnáljuk tőle (1-2 ek. mehet rá). Amikor a sárgarépa már puha (15-20 perc maximum), dobjuk a zöldségek mellé a zöldborsót, majd a nagy adag petrezselyemzöldjét, amint a borsó megpuhult vegyük le a tűzről. Az immáron kihűlt sült csirkemellet pedig egy éles késsel vágjuk apróra, majdnem mintha darált húst akarnák előállítani. A húst keverjük el a zöldséggel, és már kész is van a töltelékünk, rakjuk félre, amíg elkészül a tészta.

A gombóc elkészítéséhez a tésztát lisztes deszkán nyújtsuk vékonyra, majd kb. 8x8 cm négyzetekre szabdaljuk fel, kiskanállal helyezzük a négyzet közepére a tölteléket, majd reszeljünk a tetejére tormát, kb. egy mokkáskanálnyi mennyiséget. A sarkokat fogjuk össze majd egy picit csavarjuk meg, így zárva le teljesen a gombócot. A pároló edény alját vagy béleljük ki sütőpapírral, vagy pl. Tefál esetében egy kis zsiradékkel kenjük át, hogy a gombócok alja ne ragadjon oda. 15 perc alatt készre pároljuk, melegen tálaljuk, és a keleties íz hatás kedvéért kínáljunk szójaszószt hozzá.

A tormával megbolondított töltelék, a szójaszósz és a tészta találkozása igazi kulináris élmény (számomra mindenestre az volt). Kicsit féltem attól, hogy a torma túl durva íz lesz, nem harmonizál majd az egésszel, de a félelem szertefoszlott az első kóstolás után.
 

Egy kis mormogás, bezzegelés következik, akit nem érdekel, ne olvassa tovább. Voltam úgye az Oktoberfesten, gyakorlatilag 2 és fél napot, 3 éjszakát töltöttem Németország leggazdagabb részén, Bajorországban. Az egy dolog, hogy a világ egyik legnagyobb fesztiválján nem akartak lehúzni, sőt, udvariasak, kedvesek voltak, ezen nem lepődőm meg, ha átlépem a Lajtát (szigorúan személyes tapasztalatokról beszélek, biztos vagyok benne, hogy ezer példa van ezek ellenkezőjére, Dániel barátom igazlátó megjegyzése itt olvasható).

Malacsült

Szombat este vendéglátóinkkal ellátogattunk a falu legjobb éttermébe, amely az ottani kastélyban kapott helyet. Az étterem nem Michelen csillagos, vagy különösebben híres, mégis tele volt helyiekkel. Finom ételeket, és kiváló sört ittunk, jó hangulatban. A kiszolgálás kitűnő, a teltház ellenére gyorsan megkaptunk mindent. Ettünk malacsültet (a két kötelező szelet húz mellé, ropogós bőrdarab érkezett), marhaszívet, májat erdei gombákkal. Minden finom volt, bár a szívet párolhatták volna picit tovább. Sajnos elgondolkodtam azon, hogy vajon Magyarországon hány ilyen jellegű (egyértelműen közép kategóriás) étterem telik meg szombat esténként, és hány olyan közép kategóriás étterem van, ahol ilyen jó ételeket szolgálnak fel? Egyébként a helyiek szerint a hely majd minden este megtelik, arrafelé szokás étterembe járni.
 

Marhaszív

A dolog, amin igazán elkeseredtem az hazaindulásunk reggelén történt, bementünk Seefeldben található egy, azaz egy darab élelmiszerboltba, mely a Tengelmann hálózat tagja. A bolt viszonylag kicsi volt, még egy nagyobb Spar miéreteit sem érte el. Barátaimnak említettem, hogy kíváncsi vagyok az olíva olajakra mert itthon nehezen jutok (értsd: nem elég lemenni a sarki közértbe, hanem célzottan, viszonylag drágán lehet hozzá jutni) olyanhoz amely nem savas. Kételyeiket fejezték ki a sikerben, de én reménykedtem.

Csokoldás felfújt

A 2000-3000 fős falú egyetlen boltjában 9 azaz kilenc(!) különféle olíva olajat lehet kapni, 9 euroért, pedig D.O.P (Denominazione D’Origine Protetta) minősítéssel ellátott Kréta Sitia régiójában termesztett Olivából készült extra szűz olíva olajat lehet levenni a polcról. A hülye fejemmel csak egy üveggel hoztam. A Kerrygold vaj, 1 euro 49 cent (mai árfolyamon 400 Ft), itthon a tescoban nem látni 500 Ft alatt. A bolt fűszerkínálata vetekszik a nagycsarnoki Ázsia Bt. kínálatával. Elkeserítő.

Császármorzsa német módra

Vajon mennyi idő kell mire mi is eljutunk erre a szintre?
 

Úgy jártam, mint Gabojsza, Grenadine és még sokan mások, megkértek, hogy próbáljam ki egy neves gyártó (Tefal) sütő vagy pároló készülékét. Mivel olajsütőt még soha nem használtam, na meg, mert éljen az egészséges életmódváltás, részemről a párolókészülék mellett döntöttem. Az eszköz egy három edényes VitaCuisine, egyszerű mint a faék, áramba bedugni, vízzel feltölteni,  párolnivalót belerakni, időt beállítani, aztán már lehet is Facebookon garázdálkodni.

Szép dolog az életmódváltás, de kicsomagolás után erőst vakartam a fejem, hogy mit is lehet egy ilyen eszközben készíteni, párolt halon és zöldségen kívül. Mielőtt teljesen kétségbe estem volna, eszembe jutott a vadas. Rögvest el is látogattam a fiúkhoz, ahol gyönyörű stefániát kaptam, meg ajándékba egy kontradarabot, hogy érezzem mi a különbség a friss és az érlelt hús között (jelentem natúron jelentős…).

Hozzávalók:

• 50 dkg marhahús (stefánia),
• 2 termetesebb darab sárgarépa,
• 1 termetesebb fehérrépa,
• 1 közepes fej vöröshagyma,
• 1 gerezd fokhagyma,
• babérlevél, só, bors,
• 2-3 kanál magos dijon-i mustár.

Köret:

• 15 dkg hajdina,
• 2 kanál olaj,
• 1 csomag petrezselyemzöldje,

A húst felszeleteltem, minden szeletet meg klopfoltam egy picit, majd a szeleteket borsoztam, az egyik oldalukat megkentem magos dijoni mustárral, 2-3 darab babérlevelét is raktam rájuk. A zöldségeket felkarikáztam, majd mentek a pároló kosárba, melléjük a meghámozott, de egyben hagyott hagyma és fokhagyma került, majd kis bors és só követe őket. Az eszköz kézikönyve 40 percet ír 70 dkg marhahúsra -  alapból nem hiszek el semmit egy kézikönyvnek -, de ezúttal félreraktam gyanakvásom az előírt időre állítottam a párolót. Láss csodát, 40 perc múlva puha volt a hús, komolyan meglepődtem, végre egy gyártó aki komolyan veszi amit leír. A húst félreraktam, az alatta lévő húslét pedig az időközben kiszedett, krumplinyomóval összetört zöldségre öntöttem.

Az alsó rekeszekben az zöldség, felül a hús. Így a zöldésg illata, zamata átjárja a húst.
 

Egy magasabb falú serpenyőben 2 kanál olajon 2 kanál cukrot karamellizáltam, majd felöntöttem 2 pohár meleg vízzel, amikor a cukor teljesen felolvadt, rátettem az összetört zöldséget, majd összeforraltam. Csapot kanál lisztet és vizet tejföl hígra kevertem, majd 2 kanál tejföllel tovább keverve, habarás lett belőle (ok, itt és a cukornál elbukott a szuperegészséges koncepció). A habarás a zöldségen végezte, a szószt mustárral, balzsam és borecettel, valamint cukorral ízesítettem. Hadd ne mondjak arányokat, mert nem tudom pontosan melyikből mennyit is raktam, azt hiszem a vadas szósza mindenkinél egyéni ízlés kérdése.

A hajdinát kevés olajon arany barnára pirítottam, akkor jó, ha dió vagy mandula illatot érzünk, felengedtem annyi vízzel amennyit éppen ellepte, majd kb. 15 percig főztem. Meg kell nézni puha-e, és ha nem pótolni a vizet. Pontosabb instrukcióm nincs, életemben először csináltam.

A szószban átmelegítettem a hússzeleteket, majd tálaltam. 1 óra és két edény felhasználásával kész volt a finom ebéd. Azt kell mondjam tetszik az eszköz, szeretni fogom.

Ps: A hentes srácoktól kaptam ajándékba egy zsírerekkel szépen behálozott stefánia darabot is. Jelentem natúr párolás után sokkal intenzívebb volt az íze, porhanyosabb volt. Amikor belekerült a vadas szószba, már nehezebb volt megkülönböztetni:)

Ps2: Többen panaszolták, hogy az Oktoberfest-es poszt szétesik tördelésügyileg. Nekik üzenem, hogy tessék Firefox böngészőt használni, azalatt teljesen tökéletes.

Ps3: Nem a megszokott aparáttal készültek a képek, látszik is...

Röviden és tömören: oltári jó buli volt! A rendezvénynek egyedi hangulata van annak ellenére, hogy rengetet a külföldi turista. Magát a fesztivált 1810-ben rendezték meg először, I. Lajos és Tereza házasságát megünnepelendő, tulajdonképpen az akkori fesztivál volt a lakodalmi vigadalom.

Első élmény, belépés után

Feri barátom augusztusban kérdezte meg, hogy nincs-e kedvem ellátogatni vele és barátaival a „wisen”-re (rét, ez a fesztivál helyi neve), ők már évek óta törzslátogatok, ha van kedvem mehetek velük. Volt kedvem! Vasárnap és hétfőn tudtunk kilátogatni a fesztiválra. A fesztivál koncepciója: egyél, igyál, érzed jól magad, mindezt lehetőleg kulturált keretek között. A 31 hektáros területen 14 nagy (5000+ embert befogadni képes, a legnagyobban 10000 ember fér el) és 20 kisebb „sátor” (igazából könnyűszerkezetes épület) található, melyekben különféle söröket mérnek. Na, jó ez sem igaz, a sörtípusok és a sátrak aránya így néz ki: Augustiner (2), Paulaner (3), Spaten-Franziskaner (3), Löwenbräu (2), Hacker-Pschorr (2), Hofbräu (1).


Az egyik "sátor".

Egy „sátorba” bekerülni, ott pedig leülni nem annyira triviális. Előre helyet kell venni (mi vasárnapra ezt tettük, két hónappal előre foglaltunk), vagy pedig a nem „foglalt” helyekért kell harcolni. Ugyan is kiszolgálás van (!), akinek nincs (ülő)helye az nem kap sem inni, sem enni, márpedig itt mindkettő kötelező!


"Kevesen vannak"

Ebből adódik az egész rendezvény eszenciája: az emberek nem szívesen hagyják el a helyüket, ha egyszer sikeresen leültek valahova, ott is maradnak. Amikor már jó a kedv, felállnak a padra, amin addig ültek, majd korsóikat lóbálva táncra perdülnek a pár lépésnyi területen.  Döbbenetes élmény 5000 embert egyszerre énekelni, táncolni, látni és ha valaki azt hinné, hogy ez csak a fiatalok kiváltsága, téved, vasárnap láttam nagymama korú hölgyeket sörpadon táncra perdülni.


Ha  a buli beindul....


...mindenki táncoljon!

Minden sátor van egy zenekari emelvény, jellemzően bajor népi zenekarok (sok tag, sok fúvós), akik este 6-ig csak klasszikus nótákat (bajor zene) nyomnak, ami nagyon jó hangulatot teremt. Este pedig jönnek a nagy klasszikusok bajor zenekarra hangszerelve: Tom Jones – Sexbomb, Bryan Adams – Summer of ’69, Lynyrd Skynyrd – Sweet home Alabama, Dj Ötzi – Hey Baby, valami fergeteges ahogy ezek a dalok szólnak, pláne amikor 5000-6000 ember énekel a zenekarral együtt.

Részemről négyféle sört ittam: Paulaner, egyértelműen a legjobb, Spaten kicsit keserű, Hacker-Pschorr elmegy, és Franziskaner amelyet nem a sátrakban mértek, hanem az „utcán”, finom búzasör.

Általánosan elmondható, hogy mind az ételek is az italok jó minőségűek voltak, no persze nem egy haute cuisine, de az adagok megfelelő nagyságúak, és tisztes iparos munkával elkészítettek.





Sörözéshez tökétes volt mindegyik, elméletileg sátoraként változnak a különleges ételek, mindnek egyedi specialitása van, azok közül amit kóstoltam gyakorlatilag nem volt kifogásolni való. Az „utcán” is árulnak ételeket, méghozzá mindenfélét, roston sült egész vaddisznóból készített szendvicstől kezdve, ropogós zsemlében tálalt félméteres kolbászon át, a füstölt lazacos szendvicsig bezárólag.  A sátrakban mozgóárusok retket, savanyított uborkát, szendvicseket, rózsát, perecet, felvágottas kenyeret, és gyk. mindent árulnak.

Csülök


Amit kóstoltam: Klasszikus bajor hurka, bőrében főzve, édes mustárral, pereccel (kenyeret sehol nem adnak, perecet lehet venni, finom, ropogós, tömött tésztája van, itthon vajh, miért kell nyúlós vackot árulni?). Finom volt, íz élménynek kötelező, de sütve pl. finomabbnak tűnt.


Bajor hurka, főve, sülve

Egyben sült sertéscsülök, krumpli gombóccal. Nagyon finom, a hús fűszeres, kívül kopog a bőre, belül olvad a hús, bárhol, bármikor.






A csülök

Nyárson sült vaddisznó húsából készített szendvics. Finom, a hús puha ugyan, de száraz, cserébe a zsemle ropogós, finom, mustárral ehető volt a szendvics.






















Kacsa és malac: Az egyik sátor (de hogy melyik?) különlegessége, egy fél kacsa, egy nagy szelet kacsasült, barna sörből készült mártás, krumpli gombóc. Mindkét hús kvázi tökéletesre volt elkészítve, sör mellé jól csúszott.






















Csokiba mártott gyümölcsök. A gyümölcsöket pálcikára szúrják, majd csokiba mártják és lehűtik, nagyon finom, frissítő desszert.

A szervezés nagyon jó, gyakorlatilag mindenki beszél angolul is, a helyiek kedvesek, udvariasak, a lányok csinosak, a hangulat remek.




















Drindil-t mindenkire...kedves helyiek...

 
Mindenki kedves

Pont a választások napján mentünk ki először, ebből annyi volt érzékelhető, hogy viszonylag sok volt a rendőr, akik határozottan, de udvariasan viselkedtek. A szabadon hagyott táskákat elvitték, vagy megkeresték a tulajdonosát. Ez egyébként, mint a mellékelt kép mutatja, senkit nem zavart....












Szívmelengető látvány egy csinos leányzót, édesanyjával és nagymamájával helyi népviseltbe öltözve sétálgatni látni. Aki pedig nem élvezi a sört vagy a csülköt szórakozhat a Vidámparkot megszégyenítő mennyiségű pörgő, forgó, hullámzó, eső, repülő szerkezeten. Erőemberek, bűvészek, elvarázsolt kastélyok, céllövöldék, mind-mind a közönség szórakoztatására készen állnak.




























Bárki is kérdez ezután az Oktoberfest-ről, csak egyet tudok mondani: el kell menni, ki kell próbálni, csalódni senki nem fog.
 





Már csak egy kérdésem van, itthon miért nem lehet jó perecet kapni, miért?:)

Ma útra kerekedem,  néhány baráttal felfedezem Münchent, a „Wisen”-t, a liternyi csapolt sört, és a bajor vendégszeretetről szóló híreket. Ígérem mindent megkóstolók, majd beszámolok róla.

Édesanyám nemrégiben, amikor otthon jártam felpakolt, mintha háborúba mennék, nem pedig Budapestre, kaptam Tőle mindenféle földi jót, több húsárú között egy nemrégiben levágott tyúkot is. Mivel nem igazán vagyok leveses, inkább ragut készítettem belőle, nem is túl eredetit, de mindenképpen finomat. Finom, azonban nem gyors, a húst hosszú ideig kellett főzni, fiatal állatból az egész meglett volna max. 1 óra alatt (előkészületeket is beleértve), így 4 és fél órán át tartott. Ami egyáltalán nem baj, ráérős vasárnapi kajának szántam, hétfőn pedig viszek belőle munkába is.

Hozzávalók:

• 1 tyúkmell, 2 comb
• 1 csomag újhagyma, lehet akár póréhagyma is (azzal terveztem, de nem kaptam)
• 10 dkg füstölt szalonna, vagy más zsiradék,
• 4-5 ág rozmaring,
• 3 gerezd fokhagyma,
• 2 dl tejszín,
• só, bors.

A mellet kifiléztem, majd a húst csíkokra vagdaltam, a combokat alsó és felső részekre vágtam. Egy szélesebb, magasabb falú serpenyőben a szalonnát zsírjára olvasztottam, a pörcöt kiszedtem, a zsiradékon megpirítottam a húst, majd amikor szint kapott, megsóztam, megborsoztam. 3 ágacskanyi rozmaring levelet rádobtam, felöntöttem annyi vízzel, amennyi éppen csak ellepte, lefedtem, majd takaréklángon hagyás mellett menetem a dolgomra. Nagyjából óránként ránéztem, ha kellet pótoltam a vizet, kevergettem, ellenőriztem a hús puhaságát. Három óra után a serpenyőbe tettem, egy csomag újhagyma (5 szál) fehér részét karikázva, a zöld részeket félreraktam.

A negyedik óra elteltével a hús jórészt megpuhult, így levetem a fedőt, hagytam, hogy az egész zsírjára süljön, csak egy nagyon intenzív ízű, sűrű lé maradt alatta. Hozzáöntöttem a 2dl tejszínt, 2 ágacskanyi rozmaring levelet, az újhagymák zöldjét felkarikázva, és a három gerezd felaprított fokhagymát. kb. 5-10 perc alatt kétszer felforrt, pont megfelelő sűrűségű lett. Csigatésztával tálaltam. Kép nincs mert nem sikerült jól. 
 

Nemrégiben a VII. kerületbe költöztem, ugyan nem volt szempont, de a lakás kétsaroknyira van az Olimpiától, pontosan 4 percnyi sétára, természetesen adott volt az ötlet, hogy nézzek be a kultikusnak mondható helyre, ha már ilyen közel van. Azonban mostanság felújítottak, két hete, amikor a hentes srácoknál voltam Józsi mondta, hogy nagyon jó lesz az átalakítás után a hely, menjek bátran. Mentem volna, de csak ma nyitott újra az Olimpia, majdnem egy hónapig zárva voltak, ha jól tudom két hetet csúsztak a munkálatok. Hétfőn ránéztem a honlapjukra, ahol örömmel olvastam, hogy szeptember 9-én nyitnak újra. Ma délben, amikor odaéretem, már félig tele volt a parányi helyiség. Az ajtóban Szepsy Istvánnal találkoztam össze, ami kellemes meglepetés volt, úgy látszik nem csak én vártam már nagyon a nyitást.

A design jelentősen megváltozott, eltűntek a „tavernát” idéző jegyek, kellemes pasztellszínek, minimalista design, letisztul vonalak, nekem „bejött” a belső tér. Az egyes asztalhoz ülhettünk, ahonnan beláttunk a konyhába, Takács Lajos és konyhai csapat szorgosan dolgozott. A service kellemes, udvarias, szóda szokás szerint jár, az asztalra diós, valamint sima fehérkenyér érkezik, mindkettő finom, a diósból szívesen elrágcsálnék egy kilót is.

Előételnek kagyló salátát kérünk, rukkola, apróra vágott paradicsom, salátadarabok, kagylódarabok, dresszing (olíva olaj). Nagyon finom, tökéletes előétel, de semmi különleges (nem is baj). Második fogásnak partnerem kacsasültet kér, mángolddal, én mangalicasültet, cukkínivel.  A sült kitűnő, kapok zsírosabb, bőrős részt és színhúst is, rózsaszín, omlós mindkettő. A köretként szolgáló cukkíni szerintem serpenyőben készült, sárga paprika darabok is találhatók benne, apróra vágott petrezselyem és vaj van a „szaftjában”. A köret egy szinten van a hússal, jól választottam, közben partnerem is elégedetten sóhajtózva fogyasztja el a kacsasültet. Desszertnek a méltán híres madártejet kapjuk, a hab nagyon könnyű, a lében mandula ízét vélem felfedezni, akár hogy is, finom.

A háromfogásos menü továbbra is 1650 Ft, ami egy ilyen ebédért nagyon is korrekt ár, hiszen kapunk egy olyan, nem túlbonyolított, mégis űdítően finom, nagyon jó minőségű ebédet, melyet akár mindennap szívesen elfogyasztanánk. Jóllakottan, igen elégedetten távozunk. Most, hogy ilyen közel lakom, biztos vagyok abban, hogy gyakran betérek majd.